Thomas Jefferson, aki átírta a Bibliát

Thomas Jefferson, az Egyesült Államok harmadik elnöke, valamint egyik alapító atyja alapból egy érdekes személyiség volt, vallási nézetei azonban még ennél is különösebbek.

Jefferson hitt Istenben, azonban nehezére esett elfogadni egy olyan világot, amelyben a vallási csodák és a tudományosan felfedezett dolgok is igaznak vannak kikiáltva. Úgy gondolta, hogy a Bibliában túl sok olyan rész van, amely ellenkezik azzal, amit a modern tudomány állít. Végül úgy kezdett tekinteni a Bibliára, mint fontos életbölcsességek gyűjteményére. Ezek az életbölcsességek azonban ki vannak egészítve néhány „extrával”, mint például angyalok, csodák, amik szerinte egyáltalán nem fontosak.

Az ellentmondás feloldására azt a megoldást találta ki, hogy az általa lényegtelennek tűnő részeket egyszerűen kivágta. 1804-ben készült el a Jefferson-féle Biblia első változata Názáreti Jézus filozófiája címmel, amely 46 oldalas volt. Sajnos ebből a műből egy példány sem maradt fenn.

1820-ban, pár évvel a halála előtt újra visszatért korábbi projektjéhez. Ez alkalommal 84 oldalasra vágta a Bibliát, és ezt szó szerint kell érteni. Kivágta a fontosnak tartott részeket és beleragasztotta egy bőrkötésű könyvbe, melynek a Názáreti Jézus élete és erkölcse címet adta.

1-jeffersonbible1

Úgy gondolta, hogy fontos elkülöníteni Jézus valódi tanításait a krónikások plusz feljegyzéseitől, saját szavaival élve: „szétválasztani, mint gyémántot a szemétdombtól”.

A Jefferson-biblia az eredeti könyv rossz állapota miatt 2011-ben digitalizálva lett a Smithsonian’s National Museum of American History szakemberei által, így ma már bárki számára hozzáférhető.

 

Forrás: Knowledgenuts, az eredeti cikk elolvasható itt.