OKPV 2016 – Köszöntő

Kedves Középiskolások,

Nagy öröm számomra, hogy az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) szervezői nevében immáron hivatalosan is bejelenthetem, hogy az OKPV 2016-ban harmadik alkalommal is megrendezésre kerül! Ez a rövid tájékoztató az OKPV legfontosabb irányvonalait mutatja be. További információkért böngésszetek tovább a  weboldalunkon!

A problémamegoldásról

Az OKPV a problémamegoldásról szól. Minden, a versennyel kapcsolatos szervezői munka során egy küldetés lebeg a szemünk előtt: egyrészt a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a problémamegoldás módszertani hátterét, másrészt bővíteni a diákok történelmi ismereteit. A verseny kívánt hozadéka ezen felül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el a résztvevők és csapatban dolgozzanak. Olyan készségekről van szó, amelyek a középiskolai tanulmányok során gyakran háttérbe szorulnak, ám a sikeres egyetemi tanulmányokhoz és a szakmai karrier építéséhez elengedhetetlenek.

A történelemről és a lexikális tudásról

Az OKPV – amint az a nevében is áll – egy problémamegoldó verseny, amely a diákok történelmi ismereteit használja fel a problémamegoldási készségek fejlesztésére. A verseny során nem a történelmi ismeretek és a lexikális tudás jelentik a különbséget, hanem a kreativitás, az innovatív gondolkodás és a problémamegoldó eszközök elsajátítására és alkalmazására való készség. A verseny résztvevői olyan módszertant sajátíthatnak el, amely nem csak a történelemtudomány, de számos egyéb tudományterületen (pl. jog, közgazdaságtan, politológia, diplomácia stb.) is könnyen alkalmazhatóak.

Az elmúlt két év tapasztalatai

Az idei verseny szervezése során elsősorban a tavalyi és tavaly előtti tapasztalatokra és a versenyzők visszajelzéseire építünk. Az idei terveknek megfelelően legfontosabb céljaink a jelentkezők számának növelése, a résztvevők felkészülésének segítése és a verseny szakmai tartalmának fejlesztése.

Jelentkezés

Az OKPV 2016-re január 4-től lehet jelentkezni a Jelentkezés menüponton alatt elérhető online form segítségével. A versenyre való jelentkezés 3 fős csapatokban és egy felkészítő tanár segítségével lehetséges. A csapatok tagjai természetesen érkezhetnek különböző középiskolákból.

Minden további információval kapcsolatban látogassátok gyakran a folyamatosan frissülő honlapunkat, illetve kövessetek minket a facebookon!

Remélem, januártól ismét együtt alakítjuk a történelmet!

Üdvözlettel,

Arnóczki Nándor
Projektvezető
Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny